Janza Kata és Pintér Tibor Rajongói Klub

1972. augusztus 3-án született Budapesten. Általános iskolás éveiben tagja volt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának. 1990-ben érettségizett a Veres Péter Gimnázium olasz-szakán. 1997-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában és szintén 1996-ban az Operett Színház társulatának tagja lett, ahol az akkor bemutatott Elisabeth című musical címszerepével hatalmas sikert aratott. Pintér Tiborral diákkorukban szerettek egymásba, majd később össze is házasodtak. 1998. szeptember 23-án megszületett lányuk, Janka. Pár év múlva a színészházaspár útjai különváltak, de kapcsolatuk továbbra is jó maradt. Kata 2006-ban újra férjhez ment a táncos, Kővári Lászlóhoz, kivel közös fiúk, Samu Richárd 2007 márciusában látta meg a napvilágot. 2012-ben azonban házasságuk tönkrement. Közben Kata és színpadi partnere, Szerényi László között - a Veled, Uram! című rockopera próbafolyamata során - a barátságból szerelem szövődött és február óta egy párt alkotnak.